2007. november 28., szerda

6. jelenet

'Hitman' - A bérgyilkos

Összességében egy nagyon jól sikerült játékadaptáció. És ezzel igazából már mindent elmondtam a moziról. De azért kicsit mélyebben is kifejtem alant, h miért gondolom ezt arról a filmről, amit félve ültem be nézni a moziba (fontos megemlíteni, barátnémmal..!:).
Aki nem annyira jártas a játékok világában: a 'Hitman' (másnéven 'Codename 47') egy elég régi múlttal rendelkező Pc-s bérgyilkosos játék, aminek összesen 4 része jelent meg számítógépre. Az első részt anno még volt haveromnál láttam először és igaz, h nem szerettem bele azonnal, de tetszett az 5let, h nem csak menni-lőni-menteni kellett a játékban, hanem gondolkodni, szó szerint megtervezni a merényleteket és a menekülési útvonalakat. Az első rész sikere után a készítők persze nyomták a folytatásokat, egyre haloványabb formában. Egyre inkább előtérbe került a puszta akció, és így elveszítette a játék azt, amitől valóban nagy lett: a bérgyilkos halk és precíz akcióinak kivitelezését, a játékos beleélését abba, h ha csak a merénylet sikerül és nincs menekülési alternatívája (akár több is), hamar fűbe haraphat. Ettől függetlenül a második próbálkozás még vissza tudta adni néhány küldetésben A feelinget, a harmadik rettenetesen gyatra lett, míg a negyedikben a grafika volt csak az akkori kor követelményeihez mérten pozitívum.
A film egy szövevényes, bár nem túl eredeti történetet ad a néző számára: hitmanünk végzi a piszkosabbnál piszkosabb ügyleteit, mígnem tőrbe nem csalják, és e helyzetet vhogy meg kell oldania. Mindenféleképp pozitív, h az első körben nekem nem szimpatikus (mármint Hitman-nek nem szimpatikus) Timothy Olyphant jól adja elő a kegyetlen bérgyilkos szerepét, és 1x sem lágyul el a szíve; pedig egy egész kellemes alakú prostival kerül össze és hát nem csak beszélgetni lehet ugye egy k...-val:). Hősünk kimért, precíz és néhol talán kicsit túl durva, de hozza a játék figuráját, 5-ösre. A többi szereplő szódával elmegy, de persze nem is baj ez, ha Hitman tényleg hitmanként játszik a film elejétől a végéig.
A történettől (mint említettem) nem fogunk elájulni, és talán a befejezés is kicsit összecsapott.
Emellett, amit én mindenféleképpen negatívumként éltem meg, az az, h vhogy a sztorivezetés és a jelenetek konkrétan egymás mellé lettek rakosgatva. Ez alatt azt értem, h ha a leendő Hitman 5 játékhoz keresnének forgatókönyvet, nyugodtan használhatnák a filmét. Vhogy annyira küldetés-szerűek voltak a jelenetek, annyira érezni lehetett, h ez a film akár egy 10enakárhány missziós játéknak is simán elmenne, h már csak a loading képernyő hiányzott nekem.
Természetesen a felsoroltak semmit nem vonnak le a film értékéből, hiszen talán az egyik legjobban sikerült játékadaptációt sikerült összehoznia a rendezőnek és szereplőinek.
Timothy-ban meg kellemeset csalódtam. 1általán nem hittem volna azt, h a 'Die Hard 4.0' gonosza ezt a szerepet nemhogy jól, de középszerűen el tudja majd játszani. Ügyes.

A végére egy vicc: eredetileg Jason Statham-et kérték volna fel a szerepre (sztem jó 5let volt, a 'Transporter', a 'Revolver', a 'Crank' és a 'War' után simán eljátszotta volna hitmant is), de miután nem jött össze a stúdióval az egyezkedés, felröppent egy hír, miszerint Vin Diesel lesz hitman. Alább a kép. Röhej...

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Azé Dízel Vince még mindig oda tud baszni:) Szóval asszondod nem lett szar? Megnézzük mi is kettesben?:)

Más, ha ezt olvasod azon nyomba húzz az én blogomra és nézd meg a Sör, dal, bárd bejegyzést! Nincs mit!:)

Adok linket is. E!

http://brushy21.blogspot.com/2007/11/sr-dal-brd.html

Koszta írta...

Igen, sztem elég jó lett ez a Hitman, ahhoz képest, h nem hittem benne. Ha nem látod addig, akkor megnézhetjük majd, ha meglesz:).
Olvastam.., oda*asz!:)