2007. november 16., péntek

+

Végre sikerült kipróbálnom Pc-n a nagysikerű Xbox360-as játékot, a 'Gears of War'-t. És igen, tényleg nagyon jó lett..!
Annó emlékszem, mikor megpillantottam a Westend-ben, 1 srác éppen lőtt vmi fajzatot és próbált fedezéket találni magának. A játék egésze - és nem csak a grafikája - már akkor elnyerte tetszésemet; posztoltam is a gyerek mellett egy darabig, és csak ámultam. Hozzá kell tenni, h ez majd 1 éve (vagy talán vmivel több) volt. Természetesen bánkódtam, h csak Xbox-on lehet játszani vele. Aztán egyre több infót adtak róla, h esetleg Pc-n is kijön - mindig meg is cáfolták azt. Épp akkor gondolkoztam konfigcserén, és morfondíroztam azon is, h átváltok Xbox360-ra.
És akkor jött egy majd 1 órás 'így készült' videó a játékból, amit véletlenül találtam meg a Net-en. Hát, utána már teljesen biztos voltam benne, h ezzel játszanom kell..! Kevés választott el attól, h vegyek egy Xbox-ot, már csak a játék miatt is (végülis alaplapot, procit és ram-ot cseréltem csak, főleg azért, m így jobban ki tudtam jönni pénzügyileg).
Nagyon érdekes volt látni, h a fejlesztők mennyi energiát öltek bele 1 játékba. Persze, ez ma már máshogy nem is működhetne (egyre nagyobbak az igények mind a fejlesztők, mind a játékosok oldaláról). Az meg kifejezetten nagy szám volt a 'Gears of War' fejlesztésénél, mikor is a géppuskára szerelt láncfűrészről kellett eldönteni, h végülis bekerüljön-e a játékba vagy sem, a túl brutális mivolta végett (hónapokat tanakodtak ezen, hisz ez bizonyos szempontból presztízs-kérdés is volt). Aztán végül persze ott virított mindenhol a plakátokon a tengerészgyalogos kezében a cucc (sztem marha nagy 5let, hozzáteszem).
És most végre én is kijátszhatom magamat kedvenc kis Pc gépemen. 1 évet kellett várnom rá, de megérte. Különösebben tényleg semmi újta nem hoz a játék: egy 1xű fps/tps keverék (mész, lősz, tárat cserélsz:), de azt nagyon profin adja. Már most látom, h nem 1x fogom megnézni a végső, befejező mozit - kifejezetten addiktív és a szavatossági faktora is magas.
És az i-re a pont: van benne co-op mód (1ütt, barátokkal lehet menni, lőni és tárat cserélni). Annál meg nincs jobb:).

Pár - általam készített - kép a játékból:




8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Játszunk majd vele? Csak mert engem mindig mindenből kihagysz:(

Koszta írta...

:))). Oké, bár én úgy tudtam, h Téged inkább a patkánnyal-ugrálós/katicával-repülős/és pingvinnel-úszkálós játékok érdekelnek..:)

Névtelen írta...

Szeretem, hogy igényes a blogod.

Koszta írta...

Köszönöm! Már ha ez nem élcelődés, hanem pozitív hozzászólás volt Tőled, barátom:).

Unknown írta...

Coop gecóóóó! Akkor már tudom mi lesz a sláger a következő lanon.

Koszta írta...

:)). Annyi a hátránya, h - mivel Te is tudod, h az Xbox-os játékokat általában olyan marha jól is optimalizálják:) -: erős gép kell hozzá. De no problem persze, a dualcoreos/16gigaramos/AtiX26930000-es Pc-inknek meg sem fog kottyanni a game:).

Unknown írta...

Leveszem high-ra a grafikát ultráról, ráhúzunk a procira, a ramra, meg a karira 20%-ot, süvíteni fog bázzeg, süvíteni!:)

Majd kitalálunk valamit, low grafon se lehet rossz, kb mint az ut2k4 mediumon, nem?

Koszta írta...

Medium-on néztem, úgy is szép volt, de azért jelentős különbség van a High/Medium között, persze.
Ez a helyzet:

MINIMUM REQUIREMENTS
OS: Windows Vista or Windows XP
Processor 2.4+ GHz Intel; 2.0+ Ghz AMD
RAM 1 GB
Hard Drive 12 GB free hard drive space
Video Card NVIDIA GeForce 6600+, ATI X700+

Szval futni fog Nálad is, kérdés, h hogyan..??